Az elmúlt nyár nagyon forró és száraz volt. Vártuk, hogy egy kis nyári zápor felfrissítse a levegőt, véget vessen a kánikulának. De egy napig még ne essen, rimánkodtam magamban, hiszen holnapra terveztük a veresegyházi kirándulásunkat a medveotthonba. Aztán már jöhet az eső, nem bánom!
Reggel az anyukám szomorúan mondta, hogy nagyon felhős az ég, kár elindulnunk, halasszuk el a jövő hétre ezt a kirándulást. Ezután Mamiéknál összeült a családi kupaktanács. Jóllehet nálunk felhős az idő, de Veresegyházán egyáltalán nem biztos, hogy esni fog, okoskodtunk elég meggyőzően. Akkor akár indulhatunk is, hátha megússzuk! Induljunk máris, gyorsan megelőzve a felhőket!
Most is öten férkőztünk be az autóba, kistestvérem és nagynéném, Pálmi is velünk tartott. Ezúttal nem jártunk szerencsével, mert mire a tett színhelyére érkeztünk, az eső eleredt, befellegzett a kirándulásunknak. Egy fagyizóban vigasztaltuk magunkat kétgombócos fagyival.
Azonban nem vette kedvünket ez a kis szerencsétlenség, mert egy héttel később újra elindultunk – újra öten, az öt legnagyobb kalandvágyó. Irány a Medveotthon!
Hogy is írjam le nektek, hogy milyen ez a Medveotthon? Ez egy hatalmas körbekerített terület, ahol először is van egy csodás játszótér, kisvonat és sok-sok állat. A hatalmas testű medvék részére olyan nagy területet alakítottak ki, hogy akár úgy is érezhetik, hogy szabadok. Dupla kerítéssel védik a látogatókat a medvéktől. A kerítésen keresztül láttuk őket sétálgatni, enni-inni, pihenni. Jól megfigyeltük a medvebarlangokat a keskeny kis nyílásaikkal, amelyeket nyilván nem a természet alakított ki. Bizonyára ezekben az építményekben alusszák téli álmukat.
A nagy állatfarmon többféle állatot is megnéztünk, de legjobban a medvék mellett a farkasok és az oroszlánok tetszettek. Sok szürke színű farkas feküdt a maguk által vájt gödreikben. Biztosan így hűtik magukat, jegyezte meg Papim, mert a nagy bundájuk ebben a hőségben nagyon megizzasztja őket. Meg sem rezzentek az emberek sokaságától, békésen szuszogtak. Akárcsak az oroszlánok, amelyek valamennyien szemrebbenés nélkül, lógó farokkal hűsöltek a magaslati fekhelyükön. Láttam már többször is oroszlánt állatkertben, de itt sokkal több oroszlán él egy könnyen belátható területen, üvegfallal elkerítve.
Az oroszlánok lakhelye előtt padok sorakoznak, itt nyomban le is táboroztunk, s előkerült a víz, a szendvics, a pogácsa és a házi gyümölcs a hátizsákunkból. Most kicsit mi is pihengetünk, mint az oroszlánok és a farkasok, miközben nézegettük őket, szólt Mamim, aki nagyon gondoskodó természetű. Vidáman falatozgattunk és az állatok láttán gondolkodóba estem. Vajon, hogyan és honnan kerültek ide ezek az állatok, kérdeztem a nagyszüleimet és Pálmit. Vajon hogy érzik itt magukat? Végülis nem élhetnének szabadon? Miért vannak állatkertek, s miért nem élhetnek ezek az állatok a saját természetes helyeiken? Ezekről a kérdésekről már korábban is beszélgettünk, és meg is értettem nehezen, hogy minden az ember szolgálatában áll. De minden!
Ezek közül az oroszlánok közül néhány cirkuszi oroszlán volt, majd, amikor már nem volt szükség rájuk, mert úgymond már kiszolgáltak, szélnek eresztették őket, magyarázta Pálmi, aki már nem először járt Veresegyházon. Szélnek eresztették? Ugyan már! Aztán valahogy megértettem ezt a szélnek eresztés mondást és azt is, hogy hozzáértő, jó szándékú emberekhez kerültek ezek a cirkuszi oroszlánok, akik a Medveotthonnak ajándékozták őket. Nem lehetne szabadon engedni őket, hogy úgy éljenek, ahogy szeretnének? Nem, Kicsikém, magyarázta hosszasan Mamim. Bár nem élhetnek szabadon, de itt sokkal jobb életük van, mint a cirkuszban volt. S milyen életük lehetett kivert kutyaként, fűzte hozzá Papim.
Igen, ez is a valóság, amit most látunk, egy ragadozó nagymacska néha logó fülekkel és farokkal heverészik. Persze állatkertben is láttam már különféle ragadozó állatokat, de a legtöbbet a mesékből tudtam meg róluk. A medve a legerősebb, de esze nem sok, a farkas mindig rosszban sántikál és mindig megbűnhődik, az oroszlán pedig az állatok királya. A mesékben egészen másként képzeljük el az oroszlánt, csatlakozott Papim az okfejtéseimhez, akinek gyerekkorától kezdve „Az egér és az oroszlán” című diafilm a kedvence. Ha vetíti nekünk, csak úgy fejből mondja.
Forduljatok meg csak gyorsan a padon, egy nagy barnamedve egészen a kerítésig merészkedett! Lehet, hogy megérezte a Mami által korán reggel leszedett málna, meggy, ribizli illatát, nevetett Papim. A medve szereti a málnát, adhatunk belőle neki? Nem, nem, szigorúan tilos az állatok etetése! Látjátok, itt vannak a tiltó táblák. Betű nincs is rajta, csak egy kis rajz, amit egy egészen kicsi gyerek is megért, szólt közbe Pálmi. A piros vonallal áthúzott kifli ezt a tiltást jelenti.
Ugye, nem teljesen véletlenül került elő a hátizsákból „A nagyeszű sündisznócska” című mese? Ugye, mondtam nektek, hogy a Mamim milyen gondoskodó! Én nem tudom, hogy a valóságban milyen okos állat a medve, mert erősnek igen erős, de a mesében nemegyszer túljárt az eszén a kis sündisznócska. Pálmi, elmeséled ennek a leskelődő barnamedvének, hogy okuljon belőle, kérdezte Mamim, s átnyújtotta a szép mesekönyvet Pálminak. Hát igen, van mit tanulnia ennek a medvének! Vagy ki tudja? Ugye, hogy más a mese, mint a valóság?
Igen, ragadtam meg a mese fonalát, a farkasok se maradjanak ki a mesék sorából! Sok farkasos mesét hallottam már, s mindegyikben gonosz szerepet kap, pedig lehetne jobb sorsa is a mesékben! Emlékszel, Papim, amikor Szentendrén a Barlangszínházban megnéztük a „Farkas Barkas és Róka koma” című gyerek színházi előadást, és a mese végén végre barátságot köt a két ősi mesebeli ellenség? Hogyne emlékeznék, Kicsikém, neked ez volt az első színházi élményed és nagyon sokáig eljátszottátok otthon a Mamival a vert viszi veretlent, a farkatlanná vált farkas történetét.
Hát szóval így állunk a valósággal és a mesékkel. Most már azért különbséget tudok tenni mese és valóság között, legalábbis legtöbbször. A kistesókám csak most tanulja, de ő is rendkívül érdeklődő, s nem sok híja, hogy megértse: a mese az mese, nem valóság. Jó tisztában lenni a valósággal, de szükségünk van olyan világra, ahol a bátorság, a kedvesség, az okosság mindig győzedelmeskedik. A mese elragadtat, elrepít hetedhét országba, még azon túl is olyan világba, ahol megküzdhetünk, győzhetünk, jók lehetünk, segíthetünk másoknak, és végül elnyerhetjük méltó jutalmunkat.
Jaj, de jól esett ez a pihengetés, ez a mesébe feledkezés! Szép lassan szedelőzködjünk most már, mondta Mami, és máris elkezdett visszapakolni a hátizsákjainkba.
Emlékeztek, milyen isteni a fagyi a Sissy cukiban, kaptuk a kis felfrissítő lelkierőt Pálmitól és szépen elindultunk a kijárat felé. Vissza-vissza tekingettünk, és arra gondoltam, ide még biztosan vissza fogunk térni. Ezzel egy-kettőre kizökkentünk a mesék bűvköréből és a még édesebb, csodás valóságba ugrottunk át egy pillanat alatt. Akkor nosza, ugorjunk és ne tétovázzunk, induljunk máris, hiszen délre haza kell érni, a kistesókám ebéd után még aludni szokott. Biztosan medvékkel, farkasokkal, oroszlánokkal álmodik majd békésen, boldogan! Én pedig vigyázom az álmát csendben játszva mellette.
Kép: Marian Voicu
