Ugye, látjátok, mennyi kedvenc állatért rajongtam, és ugye, ismeritek azokat a történeteket, amelyek velem és az ügyeletes kedvenceimmel megestek? Most egy újabb kedvenc bukkant fel az életemben, ennek a történetét olvashatjátok most. Hozzáláthatunk?
A szüleim gyakran mondják, hogy igazi harcos vagyok. Állandóan hadakozom: dinóként harcolok a kisebb dinó ellen, aztán nagyra tátom a krokodilállkapcsomat, cápaként fenyegetem a vízivilágot, majd farkasszemet nézek a rókával, két vállra fektetem a grizzly medvét, és így tovább.
Ti biztos megértitek, mire való ez a folytonos küzdelem. Én úgy tudnám megfogalmazni, hogy gyakorlom azt, hogy egyedül is képes legyek megállni a helyemet, és hogy szükség esetén meg tudjam magam védeni, no és azokat is, akik segítségre szorulnak. Szóval tanulom az erőgyűjtést és tudom, hogy senkit sem szabad bántanom oktalanul. Ezekben a játékokban mindig én vagyok a győztes mint dinó, mint cápa, mint bálna, mint krokodil, mint medve és hosszasan sorolhatnám. Sokat segít ezekben a harcoskodásokban az a családi jelszó: ha nem sikerült, akkor megpróbálom még egyszer, aztán még egyszer, amíg nem sikerül.
Éppen a cápával vívtam az esedékes vérre menő küzdelmet, amikor az anyukám elmesélte, hogy élő, igazi cápát is láthatunk, ha ellátogatunk Budapestre a Tropicariumba. Hűha, ez csodás lenne!
A nagyszüleim mindig kaphatók egy kalandra, s nem sokat kellett biztatnom őket, másnap reggel már úton is voltunk, én, a kishúgom, valamint Papi és Mami. Hát elég messze van, türelmetlenkedtem, de megérte a hosszú autózás. Majd ti is rájöttök, milyen csodát láttok!
Persze, engem csak a cápák érdekeltek, s futottunk el egészen a hatalmas akváriumig, amit úgy alakítottak ki, mint egy üveg alagutat, s a fejünk fölött úsztak el a halak, a ráják, a cápák. Elképesztő élmény, ha az ember feje fölött elúszik egy cápa! Vagy több cápa ráják kíséretében. Ezek a ráják is milyen érdekesek, látni, ahogy lélegeznek, csodás mozgással légiesen úszkálnak, hosszú szúrós farkukkal remekül irányítják magukat.
Teljesen belefeledkeztem az álmélkodásba, amikor Papim hívott, hogy van itt rájasimogató is. Nézzük csak meg! Egy nagy kör alakú medencében sok rája úszkált, s láttam hogy többnyire a medence alján csapódnak erre-arra, sokszor nekiütközve a medence falának. Aztán egy-egy felúszott a felszínre, és sikerült megsimogatnom nem is csak egyszer, nem is csak egyet! Hogy milyen érzés? Olyan lágy, sikamlós, kocsonyaszerű volt a testük, és persze hideg.
Otthon el is játszottam a cápát is a ráját is, de néhány nap után már kicsit elfeledkeztem róluk. Éppen a Dédimami kertjében játszottam a kistesómmal, amikor az anyukám egy újságot nézegetett. Odasomfordáltam, s láttam, hogy ebben kígyók vannak, láttam két kisfiút fényképeken, akik egy-egy botra tekeredett kígyót tettek épp bele egy-egy zsákba. Hűha, ez igazi történet? Aztán apukám is bekapcsolódott a beszélgetésbe és hirtelen olyan sokat tanultam a kígyókról. megtudtam azt, hogy miért fogják be élve a mérges kígyókat, hogy miért csak az ellenméreg közömbösíti a halálos kígyómérget, s hogy nyerik az ellenmérget.
És mit keres a két kisfiú a képeken? A két kisfiú megtanulta az apukájuktól a kígyófogás nem veszélytelen fogásait, magyarázta apukám. Én is meg akarom tanulni a kígyófogást, léptem elő határozottan. Jó rendben van, akkor játsszuk el, hogyan kell kígyót fogni és zsákba tenni, hívott lelkesen az apukám, miután ő maga is megismerte a kígyófogás fogásait. Te vagy tehát a kisfiú, aki nem Magyarországon élsz, hanem egy igen távoli helyen egy sivatagos területen élsz a családoddal együtt, kezdődött a nagy kígyófogólecke. Vedd fel a védőnadrágot, a védőcipőt, védőkesztyűt és a védőkabátot. Aztán vegyél magadhoz egy erős botot és motoszkálj vele egy bozótosban. Én melletted állok és résen leszek. Aztán a botoddal érzékeled majd, hogy kígyó bújt ott meg nesztelen. A kígyó természeténél fogva a botodra rá fog tekeredni. Igen, igen tekeredik a kígyó! Aztán pedig óvatosan fogd meg a feje alatt a kígyót és vedd a combjaid közé. Ne félj, a védőruha megvéd téged, hallottam az apukám bátorítását. S ha megragadtad, egyenesen zsupsz a zsákba tekered a tekergő kígyódat, hangzott a részletes előkészületi útmutató.
Pontosan így is tettem, ahogy apukám pontról pontra elmagyarázta. A játék közben jutott eszembe, hogy a Tropicariumban sok kígyó volt, de sajnos én rájuk se hederítettem. Most már bánhatom. De talán nem is olyan nagy baj, mert legközelebb már értő szemmel és csodálattal fordulhatok feléjük. Sokat tanultam róluk, és mindig tanul valamit az ember. Nem igaz? Hogy ebből a kígyófogós játékból mit is tanultam? Azt, például, hogy vannak veszélyes állatok, és sok mindent kell tudnunk, hogy megelőzzük a bajt. Ugye, nem félni kell tőlük, hanem ismerni kell a természetüket? Aztán az is igaz mondás, hogy nem úgy születünk, hogy mindent tudunk. Sok mindent meg lehet tanulni, az is lehet, hogy kitartó szorgalom és akaraterő kell hozzá. Ahogy a Mamim szokta mondani: állhatatosság. Ez a legjobb szó, az állhatatosság. Ezt tanulom én, gondolom, a naponta folytatott küzdelmeimmel. No, de hol is hagytam abba a történetemet? Igen, igen a kígyókhoz tekeredjünk csak vissza!
Alig vártam, hogy esős napra ébredjünk, hogy újra előhozakodhassak a Tropicariummal. A szüleim megértették, hogy most már a cápákon és a rájákon kívül a többi állatot is alaposan szeretném megnézegetni. A szüleim arcán nagyon sokszor látom, milyen fontos nekik, hogy minket, engem és a kishúgomat boldognak lássanak. Nem sokat kellett kérnünk őket a tesókámmal együtt, hogy újra látogassunk el a Tropicariumba. Most már türelmesebb leszek, ígértem megadóan.
A második látogatásunk, mint számodra is kiderülhetett, főleg a kígyókról szólt. S hogy hány és milyen kígyó tekeredett az üvegterráriumokban, nézd meg őket, te magad! És számold is meg őket. Különösen a citromsárga színű pitonra figyelj! Hidd el, nem bánod meg! S hogy milyen jelmezbe bújok a farsangi bálon az óvodában, hát természetes, hogy királykobra leszek, ez a megmásíthatatlan tervem. Elhiszed?
Kép: toyism.com
