S még mindig nincs vége a napnak! A szélmalmot magunk mögött hagyva a vízimalom felé vettük az irányt. Irány a vízimalom! Mind az öten futni kezdtünk egy újabb kalandra éhesen. A vízimalom a Szentendrei Skanzen egyik büszkesége, s ezt működés közben fogjuk látni, örvendezett Mamim, aki nagyon igyekezett velünk lépést tartani. Árkon-bokron át csalinkázva el is jutottunk a malom közelébe és már egyre hangosabban hallottuk a malom zúgását. A nagy loholásban alig vettük észre, hogy a malom tövében egy különleges játszótéren gyerekek hancúroztak, futkároztak, csúsztak-másztak és mesét hallgattak. Fél szememmel azért oda-oda sandítottam és titkon reménykedtem, hátha a játék is belefér az időbe. És pajkosan összenevettünk a Kistesókámmal.
Emlékeztek, hogy a Luca napi búzától a meggyes rétesig és az új kenyérig tartó hosszú úton indultunk el? Így, ezen az úton jutottunk el a malmokig a Szentendrei Skanzenben.
Előbb az épületen kívül figyeltük meg a két hatalmas kereket, amelyek a rájuk zúduló erős sodrású víztől forogtak rendületlenül. Látjátok, a szélmalom esetében az energia a befogott szél ereje, a vízimalom kerekeit pedig a víz ereje hajtja, magyarázta Papim részletesen a vízimalom működését. Az az igazán természetet kímélő, amikor az ember a természet erejét fogja be és hasznosítja! Bárcsak több szélmalom és vízimalom lenne, mennyivel egészségesebb és biztonságosabb lenne a környezetünk, vette át a szót a Mamim, aki elkötelezett környezetvédő.
Valóban, nagyon bonyolult ennek a malomnak is a működése, váltottunk gyorsan témát. Nem is igazán értettem, de azt igen, hogy a molnárnak mennyi mindenhez kellett értenie! A Skanzenben felállított, volt nyirádi vízimalom épületében a volt molnárlakás is látható. El tudtuk képzelni, milyen egyszerű életet éltek a molnárok, és a nehéz életük ellenére talán boldogok is lehettek. A gyerekek bizonyára, mert folyton folyvást kenyérillat lengedezett az orruk alatt és ehették a finom pogácsát és molnárkát, amelyeket a molnárné sütött a várakozóknak. Hát igen, amíg a molnár őrölte a búzájukat, addig a gazdák a malomlakásban várakoztak, közben beszélgettek és falatoztak. S a gyerekek csak hallgatták a történeteket. Képzeletben én is ott majszoltam a finom, friss és illatos vakarót és hallgatóztam megbújva az asztal alatt. Pszt!
Néhány száz évvel ezelőtt Magyarországon több száz malom működött, szélmalom és vízimalom is. Sok-sok molnár dolgozott az országban, s ennek köszönhető, hogy egyre gyakoribb családnév lett a „molnár”, magyarázta Papim a molnár név eredetét A mi családunkban is van Molnár, az egyik Néném. Persze, ő is szatmári lány, a Mamim unokatestvére, nyilván valamelyik őse molnár lehetett.
No, de szóbahoztuk a molnárkát is a molnár mellett! Hát annak mi köze van a molnárhoz, kérdezhetnétek. S nagyon is jól teszitek, hogy felteszitek a kérdést, mert itt van Pálmi, aki egyebek mellett remek cukrász és igazi szakértője a liszteknek és a süteményeknek. Azonban nem ehet semmi olyan ételt, amelyben búzaliszt van. Nagyon szigorú diétát kell tartania. Ehet kenyeret, tésztát, süteményt, de azt másfajta lisztből kell készíteni. Pálmi leggyakrabban teljes kiőrlésű zablisztből készíti az ételeit, de van a konyhán rizsliszt, kukoricaliszt is.
S hogy milyen a teljes kiőrlésű zablisztből készült molnárka, azt akkor meséljük el együtt Pálmival, amikor a hosszú úton egészen előre haladva a kenyérsütés lesz porondon, mondhatnám lapáton.
No, de ne ugorjunk olyan messzire, mikor itt van a közelben a lábunk alatt és előtt az a remek játszótér, amit a kishúgommal együtt nagyon meg akartunk nézni, sőt ki is akartuk próbálni! Mégpedig ez a híres mesés játszótér! Nem akármilyen, mondom nektek! Hogy milyen szép színes játékok, táblák, kisházak és ki emlékszik, mi minden volt azon a játszótéren! Olyan mesék képei és szövegei voltak egy-egy színes táblán, amit én is és a kishúgom is már ismertünk. Egyszóval, még ilyen szép játszóteret soha nem láttunk! Talán a visegrádi királyos játszótér, de igazán nem is tudok választani.
Hű, micsoda fárasztó napunk volt, éhesek és szomjasok is voltunk és most igazán nem esett nehezünkre a készülődés hazafelé. De még egy pillanat! Mamim még gyorsan visszaszaladt a vízimalomhoz! Vajon most mi jutott eszébe? Uzsgyi, utána! Vajon hová mélyednek a gondolatai? Mit lát vajon a malom sodródó vízében? Mami, kérlek, mesélj! Nem kellett sokat biztatgatnunk! Már ismeritek őt, igazán nagy mesélő!
„Képzeljétek el, Kicsikéim, hogy ötven évvel ezelőtt láttam utoljára vízimalmot. Rég volt, de azért nagyon jól emlékszem rá. Gimnazista voltam és az osztálytársaimmal osztálykirándulásra indultunk, megismerni Szatmárt és Bereget, szűkebb hazánkat. Busszal indultunk és persze a buszban nagy zajoskodás, nevetgélés, vidámkodás és énekszó uralkodott, csak úgy harsogott heted hét határon túl is! A legjobb hangú lány, aki történetesen a barátnőm is volt, diktálta a tempót. A Tisza felé indultunk, hát a Bazsa Mári libája elkerülhetetlen volt. Ugye, én is sokszor énekeltem nektek?
Bazsa Mári libája,
beúszott a Tiszába,
kettőt lépett utána,
sáros lett a Bazsa Mári fehér alsó szoknyája…
A lényegre térve, látom, látom, már elcsigázottak vagytok, de máris, máris mesélem tovább. Ígérem! Szóval, megérkeztünk végre Túristvándiba, abba a híres kis szatmári faluba. Ez a kis falu igen híres a háromkerekű, Európában is egyedülálló vízimalmáról. Majd otthon fényképeken is megmutatom, hogy három hatalmas lapátja van, amelyeket az Öreg-Túr folyó vize felduzzasztva alulról hajt szakadatlan. Tehát nem felülről zúdul a víz a lapátokra, mint itt a nyirádi malom lapátjaira. Több száz éves, és nagyobb részt cölöpökön álló, fából készült igazi remekmű, amely évszázadok óta eredeti helyén és működőképes állapotban a mai napig állja a sarat. De szó szerint kell érteni! És ha látnátok, milyen kilátás nyílik az erkélyeiről! Az Öreg-Túr folyó és a csodás vadregényes tájéka! Ez csoda, ezt látni és érezni kell!”
Így fejezte be Mamim a meséjét. De lássuk be, ez sem mese volt valójában, hanem egy mesébe illő emlék képei elevenedtek meg a Mamim szemei előtt és egy kicsit be is párásította a szemét az a sok víz. Majd mindkettőnket kézenfogva vezetett és búcsút intettünk a Skanzennek, benne a Mándi templomnak, a nádfedeles házaknak, a szélmalomnak és a vízimalomnak. Küldetésünket teljesítettük: elkísértük tehát a búzánkat a malmokba, ott lisztté őröltük, s visszük haza, és kenyeret, molnárkát, meggyes rétest, vakarót sütünk belőle.
S hogy hogy készült a kenyér régen és ma, s milyen volt a Dédimama kenyere, Rózsika néni pityókás kenyere, Éva néni által készített Pünkösdi-Meggyes Mimóza nevű kovászból sütött kenyere, s Pálmi molnárkája, te is megtudhatod, ha velem tartasz a konyhánk felé. Gyere csak bátran és köss te is kötőt magad elé! Nem tévedés, kötő, a Mamim ugyanis kötőnek nevezi a kötényt, ahogy a szatmári nagyszülei. Ugye, ugye, a vér nem válik vízzé! Remélem!
