Emlékeztek, a szentendrei Skanzenben miként őröltünk a búzából lisztet a szélmalomban és a vízimalomban? S hogy elhatároztuk, hogy kenyeret fogunk sütni? Igen, de elsőként ki meséli el nekem és nektek a kenyérsütés fortélyait? A Mamimat nem láttam még kenyeret sütni.
No, lám! A Mamim nem tud kenyeret sütni, de Éva néni, a barátnője, született szakács, cukrász és pék egyszemélyben. A Mamim többször is elmesélte, hogy Éva néni irányításával milyen káprázatos ebédet főztek a visegrádi palota középkori konyhájában és tálalták fel a királyi palota ebédlőjében. Bográcsban főzték a kacsahúst és a nyúlpecsenyét eredeti recept szerint, gyümölcsszósszal és különböző zöldfűszeres gombóccal körítve. Most is látom magam előtt a Mamim kézmozdulatát, amivel utánozta Éva nénit, ahogy díszítette a királyi lakoma ételeit: ide egy kis petrezselyem zöld, oda egy szál rozmaring, amoda egy fürt szőlő, füge, vagy sajt. Mamim elismerően mondogatta: ez művészet, erre születni kell.
S Éva néni valóban született szakács, elhihetitek nekem! Emellett nagyon humoros és kedves néni. A Mamim a mi kedvünkért meghívta őt vendégségbe, mi pedig a nagy cseresznyefa alatt üldögéltünk és vártuk a vendégünket. A Mamim sejtette, hogy szokásához híven nem jön üres kézzel, és nem is csalatkozott. Kis vesszőkosarában illatozó krumplis pogácsával libbent közénk, mi pedig szederszörppel kínáltuk, amit Mamim és Papim főzött, természetesen saját gyümölcsből. Ez itt a kezemben Pünkösdi-Meggyes Mimóza, rövid és hétköznapi nevén Mimi, de becézgethetjük Mimikének is, mutatta Éva néni egy kis tálkában lévő ilyen-olyan nyúlós gyurma-féleséget.
Ez a szederszörp isteni finom, nyalogattuk a szánkat a kishúgommal együtt, de a pogácsa se kutya! Most azonban Mimikéről szeretnénk hallani! Ki ő? Mi ő? Mi köze van a kenyérhez? Éva néni, mesélj, kérlek! Ezen ne múljék, vette át a szót a kedves vendégünk, s bemutatta Mimikét: elmesélte születésének történetét, különleges természetét, és mindent, amit tudnunk kell róla.
Ha már hazahoztátok a malmokból a lisztet, kezdte mondandóját, akkor abból kenyeret lehet sütni, s ha kenyér, akkor előbb a kovásszal érdemes megismerkedni. Kovászból készül ugyanis a legeslegfinomabb kenyér. Mondhatnánk úgyis, hogy a kovász a kenyerünk sava-borsa, avagy teste és lelke. Ugye, látjátok, hogy van énnekem sütnivalóm? Lám itt van!
Nos, íme, ez a kissé szürkés árnyalatú, enyhén alkoholos illatú, levegőgöböcskékkel teli szerény kis massza a vadkovász. Évekkel ezelőtt keltettem életre egy kanál liszt és egy kanál víz keverékéből, amelybe egy bio meggyszemet is belepottyantottam. Ezt az egy szem meggyet erjesztettem meg ebben a minden nap megetetett és táplált keverékben. A meggyecskét néhány nap múlva kivettem a masszából és ettől kezdődően a levegőben lévő mikroorganizmusok és gombák keveredtek be nap mint nap a kovászomba.
Ha tudnátok, ez a kovász milyen kényes jószág! Ha nem kap enni vagy inni, megmérgesedik és színt vált és bizony szúrós szagot ereget. De szerencsére könnyen kiengesztelhető, hiszen csak egy kanál liszt és egy kanál víz a mindennapi tápláléka. Ebben a kis tálkában lévő vadkovászomnak nevet is adtam, és nem is akármilyet. És most jöhet a magyarázat, honnan kapta a nevét, és lássuk be, grandiózus a neve. Fogalmazhatnék úgy is, hogy nevében van a sorsa. S miért is? Vegyétek kezetekbe ezt a tálkát, nézzétek és szagoljátok meg! A teljes neve ennek a vadkovásznak Pünkösdi-Meggyes Mimóza, de a szürke hétköznapokban Mimi, vagy Mimike. Miért Pünkösdi? Azért mert 2017. Pünkösd hétfőjén alkottam meg. S miért Meggyes? Hát azért, mert egy szem meggy segítségével erjedt meg. S miért Mimóza? Azért mert ripsz-ropsz megtapasztaltam, hogy rendkívül sértődékeny természetű, olyan kis mimóza. Ha hideg van, az a baj, ha meleg van, pláne dühös lesz, ha pedig elfeledkezem róla, akkor aztán igazán kijön a sodrából, nekikeseredik a szó szoros értelmében. Ekkor eltűnnek belőle a légbuborékok, a tetején egy vékony hártyaréteg keletkezik és emellett igen kellemetlen szagot ereget, így figyelmeztet engem. Ilyenkor nem átall kiabálni velem: hát nem érzed, milyen éhes vagyok!
Holott mire lenne szüksége? Csak egy kis törődésre, odafigyelésre, gondoskodásra! Egy kanál lisztre, egy kanál vízre. Semmi többre! Ellenben, ha Mimi jó kedvében van, úgy illatozik, mint a tavasz a virágos réten. És micsoda kenyereket rittyentek belőle! Az aztán maga a csoda! A biztonság. Az otthon. Hovatovább a jövő.
A jövő, hangsúlyozta Éva néni, és ekkor hozzánk fordult, gyerekek felé. Ti vagytok a jövő, a jövő reménységei! Ugye, rátok bízhatom ezt a sértődékeny jószágot? Most már ti lesztek érte a felelősek, ti etetitek, itatjátok, ti gondoskodtok róla. Igen, nagyon szeretnénk Mimikét, és máris kezünkben tartottuk a kis jövevényt. Igen, megfelelő helyet keresünk és már futottunk is. Tudjátok, se nem meleg, se nem hideg hely! Aztán víz is és liszt is akad a háznál, nem igaz? Vigyáznunk kell rá és gondoskodnunk kell róla, mint egy kisgyerekről, hallottuk most már messziről Éva néni szavait. Ezzel nem lesz gond, kaptam fel a fejem és a sürgő-forgó kishúgomra tekintettem. Hozzá fogható aranyos és gondoskodó kislányt soha se láttam ugyanis eddigi kis életemben.
Így szereztük meg tehát Mimikét, a vadkovászt, a jövőnk reménységét, a legfinomabb kenyér éltető csíráját. Ugye ti is szeretnétek megkóstolni a világ legfinomabb kenyerét? Akkor nálunk van a helyetek! Gyertek és csippentünk le Mimikéből egy darabocskát, vigyétek haza, gondoskodjatok róla! Tudjátok, milyen sértődékeny, se nem meleg, se nem hideg hely kell neki, egy kanál liszt és víz… Ennyi az egész, de mégis a jövőnk záloga!
Fotó: madeinpecs.hu
