Ugye, emlékeztek arra, hogy a Dédimamim konyhájában összegyűlt nagy család a Nénje élménybeszámolóját várta az erdélyi, pontosabban a koltói kalandjáról? Nénje, kérlek, mesélj! De nicsak! A várakozás közben újabb vendég érkezett a konyhába. Lassan besomfordált egy szépséges fekete szőrű, zöld szemű cica, aki a Nénje lábához dörgölődzött. Ő a Kis Fekete! Őt ismerjük!
Ne haragudjatok, hogy Mimikének még mindig várakoznia kell, de látván a Kis Feketét, szeretnék elmesélni nektek egy igaz cicatörténetet, melyben megismerhetjük ezt a Kis Feketét, Soványkát, Cirmoskát, Cilikét, Soványka két kis kölykét és nem utolsó sorban a cicacsaládot folytonosan zaklató és támadó Nagy Loncsost, vette át a szót Nénje. Tudjátok, Nénje a Mamim testvére, aki nemcsak kutyabolond, hanem rajongásig szereti a cicákat is. Ő Szegeden él, de nagyon gyakran meglátogat minket és sokat segít a Dédimamim gondozásában.
S ekkor Nénje az ölébe vette a Kis Feketét és selymes fekete bundáját simogatva mesélni kezdett, ragyogó fekete szeme azonban azonnal tele lett könnyel. Alig tudta elkezdeni a mesélést. Mi ismertük a történetet, mert a cicacsalád a Mamim házában élt és ott történtek ezek a nem mindennapi események. Akkor még élt Lurkó, a kutyus, és évek óta a család cicája volt Cilike, hivatalos nevén Hamvas Cecília. Arra is emlékszem, hogy nagyon hideg volt akkor, amikor…
Igen, vette át a szót Nénje, karácsony körül egy igen hideg reggelen átmentem a Hugicámékhoz, hogy megetessem Cilikét és Lurkót, amikoris a három édes kiscica lakmározta Cilike előző esti maradékát. Nagyon kicsik voltak még, de a szemük már nyitva volt és igen éhesek voltak. Néhány hete születhettek és nem tudni, mi lett az anyukájukkal. A három közül kettő teljesen fekete színű volt, de az egyikük szemmel láthatóan gyenge, fejletlen. Ő lett Soványka, míg a másik fekete színű Kis Fekete. A harmadik kiscica is csoda aranyos volt, sárgás-barnás csíkos bundával, s ő a Cirmoska nevet kapta. Ezeket a kiscicákat be kell fogadni, mert ellenkező esetben elpusztulnak! Gyorsan dobozokat kerestem, meleg ruhákkal kibéleltem és a kis fészerben helyeztem őket biztonságba.
Aggódtam értük, finom falatokkal kényeztettem őket, simogatásommal melengettem kis testüket. Soványka nagyon rossz evő volt, emellett rendkívül félénk. A hideg napok ellenére élve maradtak, azonban Soványka sovány maradt, és Cirmoska pedig egy kiruccanása után nem tért haza a kuckójába. Csodálatosan szép kiscica volt! Remélem, jó emberek vették pártfogásukba!
Eltelt néhány hónap, s ezalatt Hugicámék gondoskodtak a cicákról, s amikor nyár elején újra én dédelgettem őket, észrevettem, hogy Soványka még soványabb, de a hasa gyanúsan nagy… Csak nem kiscicái lesznek? Ennek a gyenge, szinte még kölyök és fejletlen kiscicának?!
De igen! De igen! S ahogy sajnálkoztam, mi lesz Soványkával és a születendő kiscicáival, a kapuban megjelent egy nagy termetű, hosszú szőrű, vörös macska, aki bizonyára nem először látogatta meg a portánkat. Még a szeme se rebbent, amikor meglátott, de a Kis Fekete és különösen Soványka ijedten elszaladtak előle. Erre a kóbor macskára jó lesz figyelni! Loncsos, bozontos szőre miatt ragadt rá a Nagy Loncsos név. Nem véletlenül kerülgeti a mi házunk tájékát!
Soványka továbbra is nagyon félénk, tartózkodó volt, iparkodtam őt megnyugtatni, simogattam, szeretgettem. Egy júniusi nap reggelén Soványka nem bújt elő a reggelihez, s így azonnal a keresésére indultam. Egy fahasadékban találtam meg őt, s amikor kiemeltem… hát két kis apró, hosszú, vörös szőrű kiscica gurult ki alóla! Ezt a két kis cicuskát is meg kell menteni! Vajon lesz helyük a Hugicáméknál, tudnak és akarnak-e gondoskodni róluk?
Megnyugodtam, hogy igen, akkor viszont lássunk hozzá a megmentésükhöz. Azért is volt ez nagy feladat, mert szokatlanul meleg napokat éltünk át. A két kiscicát dobozba raktam, s az igazi gondoskodás Soványkára várt. Hát mit mondjak nektek? Ez a maga is még süldő kiscica hallatlanul jó mama volt. Végre sokat evett, hogy táplálni tudja őket, egész nap őrizte őket, óvta és védte kicsinyeit. Most már csak a nagy hőséget kell kibírni! És persze a Nagy Loncsost elkergetni! A két kiscica azonban nagyon lassan fejlődött. Arra gondoltam, hogy ezt a nagy hőség és az anyjuk fejletlensége okozhatta.
Félelmem beigazolódott, mert egyik délután az egyik kedves kiscica elpusztult. Nagyon szomorú voltam, de reménykedtem, hogy a másik túléli ezeket a forró napokat. Néhány nappal később, kora este újra átmentem a Hugicámékhoz cica nézőbe, amikor Soványkát és a kiscicáját nem a megszokott helyén, hanem a kapu előtt egy füves területen találtam. Soványka kiemelte a szájával gyengéden kicsinyét a dobozból és a hűvös fűre rakta le. Ő maga pedig ült mellette és mint egy bátor katona őrködött. Erre szükség is volt, mert Nagy Loncsos változatlanul kerülgette a cicáinkat. Persze nem jó szándékkal!
S a cicáink tisztában voltak a veszéllyel! Ez biztos. Az őrködő Soványka mellé telepedett Kis Fekete és Cilike is, s e három cica védelmezte együtt az élet-halál között lebegő, tehetetlenül fekvő kiscicát. Mint egy hadsereg, úgy vonultak fel a garázs előtti füves területen. Csak jöjjön a Nagy Loncsos, majd megtudja milyen éles a körmünk és a fogunk és hárman együtt elzavarjuk még a környékről is – ezt a képet láttam a felsorakozó, hős cicákon. Nem csoda, hogy nagyon meghatódtam. Soha nem fogom ezt a látványt elfelejteni, s ha rágondolok, könny borítja a szememet, ahogy most is.
Sajnos másnap is folytatódott a nagy hőség. Délután Soványka hangos sírására érkeztem. Aztán kicsinyét szájába véve elém tette, és szinte könyörgött, hogy segítsek, mentsem meg a kicsinyét. Halottatok már ilyet? Hogy egy állat, egy cica mire képes, ha a kicsinyét akarja megmenteni? És hogy tudja olyan gyengéden hurcolni, kiemelni, hogy a kicsinye ne sérüljön meg?
A kicsiben sajnos azonban alig volt élet, tudta ezt az anyja is. Sírva várta, hátha azért tudok segíteni. Sajnos nem tudtam. Csak tehetetlenül álltam, vártam és kétségbe voltam esve. Soványka, gondolom cica-ösztönből, eldugta a kicsinyét, én hiába kerestem, kutattam a kertben. Pálmi találta meg este a fűben, akkor azonban már nem élt.
Azonban már nem élt…
