A minap hallottam ezt a történetet, amelyet szeretnék nektek, gyerekek, töviről hegyire elmesélni. De hogy is lássak hozzá?! Hol is kezdjem? Várjatok egy cseppet!
Nos, szóval először is azzal kezdem a mesémet kedves gyerekek, hogy bemutatom nektek Marcit és Rékát, a két jó testvért. Marci hét éves és éppen most kezdte az iskolát, Réka pedig öt éves és már bizony nagy csoportos óvodás. Hát ők a főszereplők, velük történnek mesékbe illő csodás és sokszor tanulságos kalandok. Én igazán jól ismerem őket, elhihetitek! Tudnotok kell róluk, hogy igazi állat imádók, Marci a rovarokért, gyíkokért, halakért és ki tudja még milyen állatokért rajong, míg Réka, kutya és cica bolond. Hamvas Cecília, kinek beceneve egyszerűen Cilike, és Kis Fekete nevű cicáknak igazán jól dolguk van, hol az egyiket, hol a másikat dajkája, babusgatja.
Most már épp ideje a tettek mezejére lépnem, s végre elkezdeni a mesémet! Igaz-e? Igen, róluk, a gyerekekről és a kedvenc állataikról szól az én mesés történetem. Igen, Marci és Réka volt, akik nekem elmesélték a minap ezt a cicás-halacskás kalandjukat. Hát akkor hozzá is látok! Remélem, jól emlékszem mindenre!
Még néhány héttel ezelőtt örülhettünk a meleg nyárnak és Marci és Réka, mint tudjátok jó testvérek, alig várták, hogy a falut átszelő patakban halásszanak. Nem először próbálkoztak a halászattal és igazán ügyes halászoknak bizonyultak. Fogtak már békát, ebihalat, kis rákokat, különböző fajtájú halakat, vízi siklót. Ezeket az állatokat egy vízzel teli dobozba tették és egy-két napig figyelgették, majd visszavitték a patakba, mint ahogyan ők mondják, a természetes élőhelyükre. Ugye, hogy igazán szeretik ezek a gyerekek az állatokat?
Az egyik nyári halászat legnagyobb zsákmánya egy nagyobbacska és különlegesen szép hal volt. A két testvér a fickándozó halacskát ügyes mozdulatokkal a dobozba tették, vízzel a dobozt feltöltötték és kis cuppogó gumicsízmájukban, vállukon a halászhálóval diadalmasan tartottak hazafelé. Ez talán eddig a legszebb hal, örvendeztek és alig várták, hogy a szüleiiknek megmutassák. Annál is inkább, mert az édesapjuk biológus, akitől sokat tanultak az állatokról, az állatok szeretetét mondhatjuk úgy is, tőle örökölték. Vajon milyen fajta hal? Mivel kell etetni? Ezeken gondolkozva toppantak be a házukba és mutatták büszkén a szüleiiknek a nap fogását.
Az egész család felbolydult és azon gondolkoztak valamennyien, hová is kellene tenni ezt a halacskát, aki már nevet is kapott. Mit gondoltok, mi lett a neve? Persze, hogy elmondom, mi lett a neve! Csillámló Aranyhal. Igen! Ennél szebb nevet nem is kaphatott volna! Végül is úgy döntöttek, hogy a gyerekek hálószobájában kap helyet a közös asztalon. A dobozból persze átöntötték a vizet a halacskával együtt egy szép öblös áttetsző üvegvázába, mellé raktak egy kis lámpát, hogy este lefekvés után is gyönyörködjenek a ficánkoló halacska csodálatos mozgásában. Közben a gyerekek végig gondolták az élményekkel teli napjuk eseményeit, beszélgettek, csiviteltek és ahogy ők hallották otthon sokat, ma igazán nyugtával dicsérték a napot. Nehezen, de álom szállt fáradt szemeikre…. álom szállt…álom szállt…a szemecskéikre!
Csillámló Aranyhal is elfáradt már, elaludni azonban nem tudott, mert zavarta a lámpa fénye és nagyon felkavarta őt, sőt meg is viselte, mondjuk ki bátran, hogy rabságba, fogságba esett. A patakban, annak hűs vízében szabad volt, ficánkolhatott kedvére, dúskálhatott a természet adta terített asztalban…boldog volt. Most pedig egy kis üvegvázába van bezárva! Csak túlélje, bizony ez lehetett minden vágya!
Túlélés? Igen, igen… túl kell élni… s míg ezen morfondírozott, azt vette észre, hogy egy hatalmas ragadozó állat néz vele farkasszemet sárgán villogó szemeivel. Cilike, a család egyik kedvenc cicája volt az a félelmetes fenevad, aki már ugrott is és nyitotta is a száját, hogy bekapja Csillámló Aranyhalat. A halacska érezte a veszélyt és a félelemtől egészen megdermedt. Ez a vérszomjas ragadozó engem meg akar enni, gondolhatta, de a túlélés ösztöne bátorsággal töltötte el. Felszívta magát erővel és óriási ficánkolásba kezdett, nagy hullámokat vert a váza vízében, a víz fröcsögött szanaszét az asztalon. Cilike, aki ki tudja, hogy szökhetett be a gyerekek szobájába, igen meglepődött a halacska harciasságán. Ez a kis töpörtyű akar engem legyőzni, hetvenkedhetett Cilike és újra támadásba lendült, neki az áttetsző üvegfalnak! Akkor is megfoglak téged, villantak meg cicuskánk fehér, de már igen vásott fogai. Csillámló Aranyhal újabb hullámokat vetett, és újabb cselhez folyamodott. Karcsú termetével körözni kezdett az üvegvázában, miközben csapkodta a vizet egyre sebesebben. Cilike csak figyelte a száguldozó aranyhalat mindaddig míg teljesen elszédült. Kábultan gubbasztott az asztalon, erre várt csak az aranyhalacska. Utolsó támadást indított a halra éhes cica ellen, nagyot csobbant a vízben és a kifröccsenő víz telibe tálalta Cilikét. Ez már nagyon sok volt a cicának, aki, mint tudjuk ki nem állhatja a vizet. Irtózik a víztől…. S ez volt számára az utolsó csepp a pohárban, azaz fáradtan és kimerülve összeroskadt, s alig tudott lekászálódni az asztalról. Szerencsére az üvegvázában maradt még víz… és szerencsére Csillámló Aranyhal, hála bátorságának és leleményességének, túlélte a támadást. Egy nagy ragadozót tett ártalmatlanná. Úgy bizony! Meg is érdemli végre a harctól kimerült aranyhalacska a pihenést és azt az álmodozást és vágyakozást, hogy a jóra való gyerekek visszaviszik őt a tiszta vizű patakba, ahol élheti tovább szabad é boldog életét.
Most már végre a ház minden lakója édesdeden álomba merült, s Csillámló Aranyhal is békésen szundikált, s Cilike pedig megadóan egy puha párnába fészkelte be magát, fáradtan és sebzetten. Másnap reggel Marci és Réka riadtan ébredtek fel és nem hittek álmos szemeiknek, amikor észrevették, hogy Cilike az egyik párnán nyújtózkodik. Vajon, hogy került ide Cilike? Hogyan szökött be és vajon miért vizes kicsit a bundája? És Csillámló Aranyhal él-e még? Ugye, Cilike nem ette meg a halacskát? A gyerekek azonnal rádöbbentek, hogy halacskájuk nagy veszélyből menekedett meg és tudták, gyorsan cselekedniük kell.
A gyerekek azóta többször is leereszkedtek a meredek patak partra és hosszasan találgatták, melyik halacska lehet Csillámló Aranyhal. Boldogan nézték a ficánkoló halakat, csodálták a kis rákokat és csavarintották karjukra a vízi siklót.
Milyen szerencsések ezek a gyerekek, gondolkoztam. Ilyen közel kerülni a természethez, nagyon felemelő érzés. És akkor még nem is beszéltünk, meséltünk az erdei és a mezőkön tett kirándulásokról. Majd legközelebb! Remélem, velem tartotok, gyerekek!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
