Mami, kérlek, mesélj!

Hol volt, hol nem volt, Pesten és Budán túl, sőt a Dunán is túl, valahol a nagy világban, valahol Európában élt egy király, akinek hatalmas gazdagságánál csak a szomorúsága volt nagyobb. Meghalt ugyanis a felesége, és kicsiny csecsemő leánykája eltűnt a folyó partjáról. Történt ugyanis egy napon, hogy a király mosónője a patakhoz vitte Karolina hercegnőt, kicsi pólyába burkolva, és letette őt a partra egy bölcsőbe. Kis idő múltán a mosónő arra lett figyelmes, hogy a bölcső kisbabástól eltűnt. Kétségbeesve rohant a királyhoz, aki azonnal parancsba adta, hogy a kisleányát minden fiatalember induljon keresni, és azt ígérte, hogy aki megtalálja a kis Karolina hercegnőt, azé lesz a fele királysága. 

Indultak is a népek, köztük Matyi is, a szegény özvegyasszony egy szem fia. Matyi nem sokat teketóriázott, telerakta tarisznyáját krumplis pogácsával, kendermaggal, s almával. Persze kovaköveket is rakott, előre megfontolt szándékkal. Az aggódó édesanyja még hosszasan kiáltozott utána: 

– Édes egy fiam, drága Matyikám, tudod: bátorság, becsület, kedvesség és állhatatosság…! 

De ezt már Matyi nem is hallotta, mert máris a tettek mezejére lépett, s rá jellemző módon erősen gondolkodóba esett. Így először ahhoz a patakhoz ment, ahol a kis csecsemő eltűnt. Leült a patak partjára, és hosszasan szemlélte a sebesen folyó vizet. S mintha az édesanyja meséjéből lépett volna elő, a patak hullámaiban egy aranyhalat látott és hallott vergődni. Ez a hal azonban nem volt ám néma! Nem bizony! 

– Segíts rajtam, kedves fiacskám, az uszonyom beleakadt egy hurokba, meglátod, meghálálom majd! Ugye tudod, jó tett helyébe jót várhatsz – siránkozott a kétségbeesett halacska. 

Mint tudjuk, Matyi nem volt egy elveszett ember, azonnal belevetette magát a patakba, csak úgy ruhástól, és kihúzta a hurokból a halacskát, majd pogácsájából bőségesen dobált a vízbe. 

– Egyél, egyél és éljél sokáig – örvendezett az aranyhalat megmentő Matyi. 

– Én tudom, mert láttam, ki rabolta el innen a kisbabát: egy hatalmas, rettenetesen csúf sárkány! Ha látnád, bizony elszörnyednél! Nagyon nehéz lesz legyőzni, de én a segítségedre leszek. Ha a pikkelyemből kitépsz egyet, és azt vízbe dobod, én ott leszek, meglásd – hálálkodott az aranyhal. 

Matyi a halpikkellyel és egy flaska patakvízzel, no meg a vállán lévő tarisznyával abba az irányba folytatta útját, amerre a halacska mutatott. Nem sokat haladt, s máris újabb jajveszékelésre lett figyelmes. Egy holló károgott egy fára akasztott kalitkában, s amint meglátta Matyit, nagyon megörvendett, mert érezte, hogy ez a fiú lesz a megmentője. Hát, gondolhatjátok, nem is csalódott! Matyi kinyitotta a kalitka ajtaját, kendermagot szórt a holló elé, és kedvesen megsimogatta fekete, fénylő torzonborz tollazatát. 

– Megmentetted az életem, te kedves fiú! Tudom, mi járatban vagy! Keresed a hatalmas sárkányt, aki elrabolta a kis hercegnőt! Nagyon vigyázz vele, nemcsak erős, hanem agyafúrt is! Egyedül nem tudod legyőzni, bármilyen erősnek, bátornak érzed magad! De itt vagyok én, és segítek neked, csak húzz ki egy tollat a szárnyamból, és ha bajba kerülsz, ezt a tollat vedd elő és fújd a levegőbe – hadarta gyorsan a holló, aki azt sem tudta, hogyan csipkedje kedvesen a megmentőjét. Matyi tele önbizalommal folytatta útját, útközben falatozgatott és gyűjtötte az erőt, igen elszántnak mutatkozott. 

Vajon messze van az a hatalmas sárkány? Vajon miért rabolta el a kisbabát? Vajon hogyan tudja a király palotájába vinni? Ezeken tépelődve szinte észre sem vette, hogy egy kis kígyó a porban fetreng, és szemmel láthatóan az életéért küzd. Teljesen kiszáradt a teste, és alig lélegzett már. 

– Vizet, vizet kérek, te jó fiú! – kérlelte elhaló hangon a bőrét is elhagyó kígyó. 

Matyi most is azonnal cselekedett, egy percig sem tétovázott, elővette a flaskáját, és vízzel locsolta le a vergődő kígyót. A kiszáradt test egyre teltebb lett, különösképpen azért is, mert Matyi tarisznyájából előkerült az alma, de a pogácsából is csipegetett az életre kapó kígyócskának! 

– Én ismerlek jól téged, mert a híred eljutott hozzám is! Hidd el, én is tudok neked segíteni, csak vidd magaddal a levedlett bőrömet, és dobd a tűzbe, ha bajba kerülsz! Ez a legkevesebb, amit megtehetek érted, hiszen az életemet mentetted meg! – ajánlkozott és lelkendezett a kis kígyó. 

Matyi vállán a tarisznyájával és benne a csodálatos segítőivel egyre elszántabban haladt a sárkányhoz vezető úton, s érezte, nem lehet már messze az a gyerekrabló fenevad. Tudta, most nagyon észnél kell lennie, és minden erejét és bátorságát össze kell szednie. Amíg szépen gyűjtögette az erejét és a bátorságát, hatalmas robajra lett figyelmes, és úgy érezte, hogy elveszítette a szeme világát, ugyanis a sárkány hatalmas testével sötét árnyékot vetett. A feje akkora volt, mint Matyi, a szája tele éles fogakkal, farkával nagyokat csapkodott, zöld szemei vakítóan világítottak. 

– Nem félek tőled, te gyerekrabló, alávaló gonosz szörny! – kiabált hangosan Matyi, és nekirontott a sárkánynak, de ez a nekirontás még simogatásnak is kevés volt. Be kellett látnia, hogy egyedül nem képes legyőzni a sárkányt! Itt bizony kevés a bátorság! Elő kell vennie az okosságát és csalafintaságát. Persze a tarisznyájában lapult a halpikkely, a holló szárnya tolla, a kis kígyó levedlett bőre is! „Csak vizet, tüzet találjak, oda kell csalogatni valahogyan a sárkányt” – gondolta szélsebes észjárással, és nem kellett sokat várni a megvalósításra sem. 

Futott, futott Matyi, ahogy a lába bírta, és szerencsére hamar elérte a nagy-nagy tengert, abba belehajította a halpikkelyt, persze előtte leöntötte vízzel, és csodák csodájára a sárkányt a tenger mélyére húzta az aranyhal. Matyi nagyot lélegzett, és igazán megkönnyebbült, s indult is volna nyomban a kisbaba keresésére. Korai volt azonban Matyi öröme, mert a sárkány valahogy kitört a tenger mélyéről, és újra támadásra lendült. 

– No, megállj csak, te szörnyeteg! – kiáltozta, és a maradék pogácsával és almával hajigálni kezdte a sárkányt, és bizony jól fejbe is kólintotta, még a zöld szemét is eltalálta! Matyi ezzel időt nyert, és a tarisznyájában lapuló kovakövek segítségével tüzet csiholt hamarjában, majd a tűzbe belehajította a kígyóbőrt. Még Matyi is eltátotta a száját rémületében, mert a tűzből a sárkánynál is nagyobb kígyó csúszott elő, amely azonnal leterítette a gyerekrabló szörnyű sárkányt. Kiterült, mint egy palacsinta! 

Matyi könnyedén megtalálta a kis hercegnőt. Vajon hogyan tudja a kicsi babát hazavinni? S amíg ezen elmélkedett, hirtelen eszébe ötlött a fekete holló, s annak is a fényes szárnytolla! Hamarjában előkapta tarisznyájából a féltve őrzött tollacskát, azt a levegőbe fújta, és abban a pillanatban ott termett a holló. Matyi a hátára ültette a kis hercegnőt, és repítette, repítette egészen a király palotájáig. 

A király határtalan örömében a hollónak ajándékozta a legdrágább gyémántokkal díszített aranygyűrűjét, és ez a csodamadár védelmezte és védelmezi a mai napig is a királyi család minden tagját. Ó, igen, csőrében az aranygyűrűvel! 

A király, mint becsületes, szavatartó uralkodó, állta a szavát, és valóban Matyinak ajándékozta fele királyságát. Matyiból jó király lett, és Mátyás néven uralkodott nagyon sokáig. Magához vette özvegy édesanyját, aki bátorságra, becsületességre, kedvességre, állhatatosságra nevelte a fiát. S bizony ennek egy egész ország örülhetett. A kis hercegnőből gyönyörűséges teremtés lett, aki élete végéig hálás volt megmentőjének. Karolina és Matyi, azaz Mátyás király, mint férj és feleség együtt uralkodtak, sok gyermekük született, s valamennyien még ma is élnek… valamennyiünk emlékezetében. 

És itt a vége, fuss el véle!