Hátunk mögött a Mándi templom és a nádfedelű szatmári házacska, Mamim szülőföldjének eleven emlékei és már látszanak a szélmalom hatalmas vitorlái. Oda iparkodtunk megtudni és meglátni, hogyan lesz a búzából liszt. Emlékeztek, hogy a Luca-napi búza, a kis diós mese ébresztett rá engem, hogy a kicsi szem búza milyen hosszú utat tesz meg, amíg abból kenyér lesz az asztalunkon? Kenyér, kenyér, máris az orromban érzem az illatát és számban az ízét! Most a malomé a főszerep, a malomé, amely a kemény búzából porfinomságú lisztet őröl. Futás gyorsan a szélmalomhoz!
Na, végre, ideértünk a szélmalomhoz, lihegtem a kishúgommal együtt és máris leültünk a malom tövébe, mind az öten. Papim, Mamim, a kishúgom, Pálmi, a nagynénénk és persze én. Kortyoltunk egyet a flaskából és egyszer csak nagyon finom illatokat éreztem a meleg levegőben. Frissen sült kenyér illata csapta meg az orrunkat és ez a malom melletti kemencéhez vezetett bennünket, mondhatnánk az orrunknál fogva. Addig innen el nem megyünk, míg abból a kenyérből nem eszünk, és máris a kenyérlesők sorában találtuk magunkat. A kenyér csak egy óra múlva lesz kész, hallottuk a kemence előtt álló nénitől. Amíg elkészül, be lehet menni a malomba. Úgy is tettünk, bementünk. Egyébként is ezt terveztük. A malomban nem három tarka macska, hanem óvodás korú gyerekek csiviteltek, majd mire mi is beértünk a malom belsejébe, már ezek a velem egykorú gyerekek, ni csak, énekelni kezdtek. Hát persze, hogy odaillő malmos dalt, amit mi is ismertünk:
A malomnak nincsen köve, mégis lisztet jár, mégis lisztet jár…
És aztán a gyerekekkel együtt alaposan megnézegettük a malmot belülről. Micsoda remek szerkezet! A malomban volt egy bácsi, aki sokat mesélt a szélmalmokról és azok részeiről: malomlapát, malomkő, garat. S hogy működik ez a szerkezet? Ezt is részletesen elmagyarázta nekünk, valahogy ilyenformán:
„Nézzétek, gyerekek ezt hatalmas kerek formájú követ, amely nehéz és rendkívül kemény, ez az egyik malomkő. Erre kerül rá a búza, majd annak tetejére a másik malomkő, amely szintén kemény és nehéz. Az alsó kő, az az álló kő, ami nem mozog, míg a búza tetején lévő, felső kő a hajtott kő, amely körkörösen forog. A két kő között lévő búza a felső kő forgó mozgásának következtében folyamatosan őrlődik amíg liszt nem lesz belőle. A szél energiáját a malom lapátjai – vagy mondhatjuk vitorláknak is – gyűjtik be. Ez az energia, erő mozgatja a felső malomkövet. És ez a garat, mutatott felfelé egy tölcsérszerű szerkezetre, ebbe tölti be a magasban a molnár a búzát vagy egyéb gabonát.”
Hoppá, hoppá, a malomnak mégis van köve tehát, és nem is egy, hanem kettő: álló kő és a hajtott kő! Szóval, ez csak tréfa a dalban, ugye, értitek ti is?
Közben leereszkedve a magasból újra a kenyérillat csiklandozta az orromat. A gyerekek is gyors iramban a kemence közelébe gyülekeztek és már kapták is a kis cipókat, a kis kenyerecskéket. Mi is odaférkőztünk és végre sorra kerültünk. Hát mit is mondjak? Nem véletlenül nevezik még ma is sok helyen a kenyeret életnek! Még most is a számban érzem az ízét!
Azután a gyerekek szétszéledtek, de mi öten, az öt kalandvágyó kalandor ott maradtunk a szélmalom tövében egy kicsit ejtőzni. Ejtőzés, hallottátok már ezt a szót? Ezt leginkább a Papim használja, amikor egy kiadós ebéd után szeretne pihenni. Éppen nagyokat szusszantottunk és kicsit elpilledtünk, amikor a Papim váratlanul kuncogni kezdett. Mi jutott az eszedbe, Papikám? Papi, mesélj, kérlek! És most halljátok meg az ő szélmalmos meséjét, ami valóban nagyon mulatságos és itt a malom tövében elmesélve nagyon is helyénvaló. Nem véletlenül jutott eszébe! S a Papim szülővárosának kedves malmos emlékét most ti is megismerhetitek! Íme a Papim meséje:
„Itt ülünk együtt békésen és boldogan ennek a nagyon szép szélmalomnak a tövében. Utolérhetetlen érzés! Élvezzük a nyár melegét, a finom friss kenyér ízét és illatát, a tiszta és hideg víz éltető frissességét. Most én mesélek nektek arról, hogy mi is nagy malomkedvelők vagyunk, és több híres malmot, mégpedig alföldi szélmalmot kerestünk fel a Mamival, a Mammával és Pálmival együtt. Mamma, az anyukátok és Pálmi akkor még gimnazisták voltak. Egy ilyen szép nyári napon, mint amilyen a mai nap, az én szüleimmel, azaz a ti dédszüleitekkel együtt közösen ellátogattunk a kiskunhalasi híres szélmalomba. Hatan toppantunk be a malomba, de senkit nem láttunk. Nézelődtünk, majd hangosan kiabáltunk: Jó napot kívánunk! Sehol senki, semmi válasz. Ott bukdácsoltunk össze-vissza, mert gondoltuk, csak valakinek lennie kellene itt bemutatni a malmot és nyilván belépődíjat is kell fizetni. Egyszer csak egy félre eső helyen egy asztalra boruló és határozottan horkoló emberre lettünk figyelmesek. Nem akartunk ráijeszteni, de azért jeleztük, hogy itt volnánk, kérem szépen! Ez a férfi, aki molnárruhába volt felöltözve, igencsak felriadt és zavarában azt sem tudta, mit csináljon. Láttuk rajta, hogy homályos a tekintete és nagyon zavart. Vajon miért? Na vajon? És most ugorjunk csak át a garatra, íziben!
No, most én kérdezek tőletek, Kicsikéim: mi a garat? Mit jelent az, hogy valaki felönt a garatra? A molnár a malomban hová önti fel a búzát? Vajon honnan ered ez a tréfás mondás, hogy felönt a garatra?”
Mi csak egymásra néztünk a kishúgommal, de erről a felönt a garatra mondásról eddig még nem hallottuk. Szóval, szólt közbe Pálmi, aki sok mindent tud, állandóan olvas és tanul, a garat szónak két jelentése van. Egyrészt a torkunkban lévő tölcsér alakú kis szervet nevezzük, másrészt a malom tölcsér alakú szerkezetét, amelybe a molnár felönti a búzát. Egyik is, a másik is tölcsér alakú. És mi van akkor, ha a molnár nem a malom garatjába, hanem a saját torka garatjába, és nem búzát, hanem valami mást, mondjuk bort önt fel? Ez az, a felönt a garatra azt jelenti, hogy sok bort vagy pálinkát ivott valaki.
„Igen, így járt a mi molnárunk is, aki ahelyett, hogy a malom garatjába búzát öntött volna, a saját torka garatjába töltögette a ki tudja milyen alkoholt, és az igencsak megártott neki. Szóval, a molnár igencsak felöntött a garatra”- fejezte be Papim a derűs történetet. Épp a molnár, épp a garatjába és épp a malomban öntött fel a garatra finom halasi borocskával. Hát ezt jól megbeszéltük! Igen, igen a finom bort a felnőttek mértékkel ihatják, akkor az egészségükre válik.
De elég is a szójátékból és a tréfálkozásból, már indultunk is a vízimalom irányába, azt is látnunk kellett, mégpedig működés közben. S ami még ráadás, az sem kutya, mert a Mamim emlékei elevenedtek meg a vízimalom láttán, és mi is megismerhettük a Túristvándi malomhoz fűződő gimnazista emlékeit. S hogy hol van Túristvándi és miért híres ez a malom? Tartsatok velem, és megtudhatjátok a következő részben! Annyit azért elárulok nektek, hogy szatmári vizeken fogunk evezni, három hatalmas lapáttal fogjuk majd be a víz erejét, és a víz tükrében a távoli múlt képei is megelevenednek.
A vízimalomhoz vezető út ismét a dalolásunktól volt hangos, és ezzel a zeneszóval előcsalogattuk a három tarka macskát, akik a malomban szorgoskodnak, imígyen:
A malomban három tarka macska,
három tarka macska,
egyik szitál,
másik rostál,
a harmadik követ vág.
…és így tovább! Hová tovább?
Ugye, hogy tudjátok, hová?
Kép: blog.szallas.hu
Kép: Adobe Stock
